Recept, konyha, utazás: 3 in 1

Bangkoktól alig 100 kilométerre északra, Thaiföld középső részén van Ayutthaya. Az egykori Sziám hajdani fővárosát a Chao Phraya folyó által körülölelt szigeten alapították, a 14. században. Az UNESCO világörökségi listáján szereplő, látványos romterület fénykorában az akkor ismert világ egyik legnagyobb és leggazdagabb városa volt. A kortársak fennmaradt leírásai hatalmas templomokról, kincsekkel teli palotákról szólnak, és arról, hogy kínai, japán, és európai bárkák sora szállította ide az árukat a folyón. Ayutthaya virágzásának a burmai seregek betörése vetett véget, 1767-ben. A hódítók lerombolták a várost, lakói pedig elmenekültek és új fővárost alapítottak: Bangkokot. A jelenleg látható romterület méretei, a hajdanvolt templomok romjai ma is lenyűgözőek.

Az ország északkeleti, sík részét Iszánnak nevezik. Iszán egy része valaha a khmer birodalomhoz tartozott. Az ayutthayai romoknál is sokkal korábbi az a számos nagyszerű khmer templommaradvány, amelyekről az átlagos nyugati utazó nem, vagy alig hallott. Ezek – bár méretükben eltörpülnek Angkor monumentális romjai mellett – történelmi és építészeti szempontból egyaránt jelentősek.

Közülük is az egyik legépebb Phimai, a valaha Angkor felé vezető kereskedelmi út egyik állomása. A 10-11. századi hindu-buddhista templom igen jó állapotban maradt meg, és külsejében is emlékeztet Angkor Watra. 

Phimai mellett Thaiföld egyik legnagyobb és talán leglátványosabb, vulkáni kúpra épített khmer templommaradványa a 10. és 13. század között épült Phanom Rung. Drámai hatású, ahogyan a homokkőből kiépített, nagákkal (kígyószerű lényekkel) díszített lépcsősoron lassan közelít, majd felér a látogató az impozáns hindu szentélyhez.

Nem monumentalitásával, hanem hangulatával bűvöl el a Prasat Meuang Tam. A nagafejekkel díszített kőkorlátokkal övezett medencében, a lótuszok között, a vízben a 10-11. századból származó Siva-szentély tükröződik.

A thai konyhaművészet igen változatos, és egyes térségekhez olyan ételek, fogások kötődnek, amelyeket más országrészben hiába keres az utazó. Ilyen Ayutthayában és környékén a rizstésztával felszolgált, sötét, erősen fűszerezett húsleves, egyébként jellemzőek a fűszeres mártások és a curry.

Iszán Thaiföld legszegényebb vidékének számít. Errefelé mezőgazdaságból élnek az emberek, és attól függően, melyik évszakban járunk, láthatjuk a rizstermesztés európai ember számára érdekes mozzanatait: a parasztok a földből medenceszerű mélyedéseket képeznek, amelyet vízzel árasztanak el. A rizs „vetése” most is kézzel történik, a parasztok térdig a vízben állva ültetik el a kis zöld növénycsomókat, majd amikor a rizs megérett, a már kiszáradt földön kézzel vagy géppel aratják, s végül gyakran szintén kézzel csépelik.

Igen sokféle rizst termesztenek, a piacokon különböző méretű, színű, és persze eltérő árú rizst lehet látni – a helyi háziasszonyok biztosan tudják, melyik ételt melyik fajtából kell elkészíteni. A legfinomabb az általunk is ismert jázminrizs, de van barna és létezik bíborszínű rizs is. Nálunk ismeretlen a magas gluténtartalmú, ún, ragacsos rizs, amelyet nem vízben főznek meg, hanem egy speciális edényben párolnak. Az ország északi, északkeleti térségeiben a főételek mellé körítésként, kis bambuszkosárkákban kínálják és kézzel tépegetve fogyasztják. Mindenütt készítenek belőle édességeket is. Nekünk az édességek közül leginkább a mangóval és kókusztejjel tálalt ragacsos rizs ízlett.  

Iszán konyhaművészetében laoszi hatást tapasztalhatunk: a ragacsos rizs mellett gyakori fogás a papayasaláta és a sült csirke. Az iszáni konyhára jellemzőek a csípős vagy igen erős ízek: az egyes fogásokhoz sok chilit használnak.

Mivel az étkezéssel kapcsolatban vallási tiltások nincsenek, a buddhista thaiak mindenféle húst, halat, rákot fogyasztanak. Az ország északkeleti vidékein – talán a szegénység miatt – hagyományosan rovarokat, lárvákat is ettek. Ezeket az emberek ma már inkább csak nassolásképp fogyasztják, illetve a rovarokat chiliszósz készítéséhez használják fel. A bogarakat, rovarokat nagy tálakban, gyakran infralámpákkal megvilágítva kínálják az utcai árusok – ha közelebb megy a mit sem sejtő európai, csak akkor veszi észre, hogy a távolról roppant gusztusosnak tűnő, barnára sült eledel nem más, mint rovar- és kukacfélék sokasága, tálanként akkurátus módon, fajtánként elkülönítve. Mi nem voltunk elég bátrak ahhoz, hogy ezeket is megkóstoljuk.

Talán majd legközelebb...

Kép és szöveg: Dobos Katalin

Kapcsolódó cikkek

Thaiföldi kalandozások, nemcsak a konyha körül

Thai receptek