Recept, konyha, utazás: 3 in 1

Ha lenne a városoknak hivatalos képletük, akkor Berné biztosan az e=mc² lenne. Einstein ugyanis azokban az években, amikor az idő relativitásának problémájával foglalkozott, s arról 1905-ben a híres dolgozatát publikálta, éppen Bernben élt. Ezért aztán semmi meglepő nincs abban, hogy itt kirakatokra is ráfestik ezt a képletet, vagy hogy Einsteinről kávézót neveznek el.

Einstein nyomában

Az óvárosban, a Kramgasse 49-ben, egykori lakásában rendezték be a róla szóló múzeumot. A százéves évfordulóra pedig egy kötetben összegyűjtötték a városnak azt a 90 helyét, ahol rendszeresen megfordult, s „Einstein-ösvény” néven megrajzolták azokat az útvonalakat is, amelyeken rendszeresen sétálgatott. Barátaival gyakran ilyenkor is fizikáról, filozófiáról beszélgetett. Tehát, ha úgy tetszik, a berni utcák is részei a fizikatörténetnek. Mondjuk pl. a Marktgasse, amelyet a város hivatalos honlapján a legendás svájci visszafogottsággal is a világ legszebb utcájaként mutatnak be.

Idézik Goethét is, aki 1779-ben azt írta Bernről, hogy a legszebb, amit valaha is látott. Igaz, ekkor még nem járt Itáliában. Mi viszont jártunk Itáliában is, de ezzel együtt teljesen megértjük Goethe lelkesedését.

Az idő múlása

Azt azonban, hogy mitől annyira szép és vonzó ez a város, nem olyan könnyű megmondani. Az 1191-ben alapított óvárosban ugyanis, amelyik egyébként 1984 óta a Világörökség része, nem hemzsegnek a nagyon jelentős, különösen karakteres épületek, olyanok, amelyekhez hasonlók ne lennének máshol is. Egyedül talán csak az Óratorony, az 1530-ban beleépített csillagászati órajátékáról híres Zytglogge  tényleg egyedi, semmi mással össze nem téveszthető. Bámulják is a népek rendesen, minden órakor kigúvadt szemekkel merednek a magasba, hogy lássák és hallják az idő múlását.

Kedélyesség és elegancia

Az 1421-től majdnem 500 éven át épült Székesegyház is gyönyörű, persze, de nem nevezhető építészeti különlegességnek. 100 méter magas tornyával viszont a város másik emblémája, azonosító jegye. Az utcák a sok régi kúttal, az árkádok alatt futó járdákkal, üzletekkel, tényleg kedvesek, elegánsak. Jó rajtuk sétálni, még nagyobb nyüzsgés idején is nyugodt, kedélyes a hangulat. Mindenütt tisztaság, visszafogott elegancia. A gazdagság érződik, mert hiszen mégis csak a világ egyik leggazdagabb országának a fővárosa ez, mégsincs rongyrázás, magamutogatás.  

A folyó ölelésében

De Bern ettől még nem lenne Bern. Kell hozzá még az Aare folyó is, amely körbekanyarogja, s ezzel mintegy a természetbe helyezi az óvárost. Nem kimondottan szelíd folyó, gyors, nagy a sodrása, a vadvízi evezősök keményen megküzdenek vele. Lassúbb szakaszain viszont strandok vannak, a part mentén sétányok, botanikus kert, állatkert, medvepark. A medvék (a medve a város címerállata) eredetileg az óvárosba vezető kőhíd mellett, egy meglehetősen sivár és „embertelen” betongödörben sínylődtek. Néhány évvel ezelőtt aztán, az állatvédőknek köszönhetően, kiköltöztették őket.

Lenyűgöző látvány

Bern egyik különleges jellemzője, hogy szinte bármelyik pontjáról látható valamiféle lenyűgöző panoráma. Az óváros magasából a környező dombokra és az Aare-ra lát az ember, a part menti házakra, amelyek szinte Velencét idézik, a környező dombokról viszont az óváros piros tetős házaira, a kanyargó utcákra, a katedrálisra, a távolban pedig a nagy, havas csúcsokra. Nem éreznénk nagy csapásnak, ha hosszabb időt kellene itt eltöltenünk.

Van azonban valami kellemetlen apróság, ami  (legalábbis a magyar embernek) Bernben óhatatlanul az eszébe jut. És ezt együttérző módon néha az idősebb berniek is emlegetni szokták, ha megtudják, hogy magyar az ide látogató: itt bukta el a világbajnoki döntőt az Aranycsapat 1954-ben, a németek ellen.

Erről persze Bern tehet a legkevésbé.