Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Keresés


Ezt kifőztük...

mahe.jpg

Kellemes ünnepeket kívánunk!

Hédi és Éva, a Világrecept szerkesztői

Megosztás

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez

Szívesen ajánljuk

nadine2.jpg

Egyedi teásdobozok, tálcák, konyhai eszközök - Nadine világából

 

Elérhetőség

Levelezőlista



Egy kis TEAlógia
2011.10.14

A sötétzöld színű, bőrszerű, fényes levelekkel ékes örökzöld növény, a tea Indiában és Dél-Kínában őshonos. A kínaiak vagy ötezer éve ismerik; a világon elsőként ők alakítottak ki mesterséges teaültetvényeket.

Tea vagy leves?

Eleinte elsősorban gyógyszerként – reuma, bágyadtság és egyéb problémák ellen – alkalmazták a nevezetes növényt, és egészen  a VIII. századig igen sajátságos módon készítették el. Leveleit meggőzölték, mozsárban te2.jpgmegtörték, majd illatos fűszerekkel együtt tésztába gyúrták. A tésztát megpirították és összemorzsolták. Ezután a forrásban lévő vizet kissé megsózták, hozzátették a teás morzsát, végül egy kis hideg vizet. Ülepedés után az egészet csészékbe töltötték, majd vöröshagymával és tejjel ízesítették. Később aztán divatba jött az egyszerű „nesquick”:  a porrá őrölt leveleket forró vízbe keverve, bambuszseprővel „habosítva” fogyasztották. A tibetiek a kínaiaktól, buddhista szerzetesek közvetítésével vették át a teaivás szokását. Jellegzetes, préselt tealevelekből előállított italukat sóval, illetve jakvajjal vagy zsírral és sóval ízesítik, majd alaposan összedolgozzák – „köpülik” –, máskor borssal éste1.jpg egyéb fűszerekkel, gyökerekkel készítik. A végeredmény tehát a mi fogalmaink szerint leginkább sűrű leveshez hasonlít, amire a nagy hidegben nagy szükség is van. A mongolok valaha állati vérsavóval és különféle növényekkel gyúrták össze a tealeveleket, majd az így keletkezett masszát szögletesre formázták és kiszárították. Ha teázni akartak, törtek belőle egy darabot, leforrázták, majd tejet és sót adtak hozzá. Mongólia-szerte napjainkban is szívesen isznak sós, tejes teát, amibe gyakorta szárított túrót mártogatnak. A híres ceyloni tea viszont korántsem olyan régi keletű, mint hinnénk: e helyen 1867-ben létesítettek először teaültetvényeket, miután a kávéültetvények egy üszögjárvány nyomán kipusztultak.

Csak szertartásosan...!

Japánban a VIII. században vált ismertté a tea, buddhista szerzetesek közvetítésével. Úgy tartották: csodás orvosság, a hosszú élet titka. A hozzá kapcsolódó szertartást, ami a XV-XVI. századtól kezdve a társasélet egyik te3.jpgfontos elemévé vált, ugyancsak a szerzetesek alakították ki. A helyszínéül szolgáló teaházban, a szukijában – melynek legapróbb részei, tárgyai is szimbolikus jelentéssel bírtak – teamester, azaz csadzsin vezette a szigorú rend szerint folyó előkészületeket és magát a ceremóniát. A gazdagabbak saját csadzsinnal dicsekedhettek, a szegényebbek beérték a ház asszonyával. Az előtérben csendesen várakozó vendégek az ő szavára foglalhatták el kijelölt helyüket a számukra kijelölt helyen. A félhomályban üldögélő résztvevők először néhány falatnyi süteményt ettek, miközben a padlóba mélyített tűzhelyen forralt teavíz zümmögő hangját hallgatták – itt nyugalmat lelve megszabadulhattak a külvilág zajától, forgatagától. A teamester apró bambuszseprűvel mindenki számára elegendő zöld teaport söpört egy csészébe, azután forrásban lévő vizet mert rá, és a söprűvel megkeverte. A sűrű és habos esszenciából mindenkinek töltött, és ki-ki maga öntötte fel forró vízzel a saját italát. Ízesítőket nem használtak. Lassan kortyolva teázni kezdtek – egyszerre három kortynyit illett inni – , majd csendes, elmélyült társalgásba fogtak, elmélkedtek. A hat-nyolcórás szertartás végét a csadzsin jelezte.

Szamovárból is finom

Az oroszok a mongoloktól kapták a teát. Szó szerint,  hiszen a XVII. században a mongolok küldtek ajándékba teafüvet Mihail Romanov cárnak. Egy évszázaddal később már Oroszországban is a mindennapi élet részévé sam.jpgvált a teázás, és hamarosan – feltehetően egy ügyes tulai fegyverkovács találmányának köszönhetően – új masina is került a teafőzéshez: a szamovár. A XIX. századtól már a legszerényebb orosz házakban is ott állt, a család féltett kincseként. Fémtartálya bádoghengert rejtett, melynek alját szellőzőnyílásokkal látták el. A hengerben izzó faszén forralta fel a tartályban lévő vizet, és tartotta melegen a tetejére helyezett teaesszenciát. A tartályt kis csappal látták el, ebből eregették a csészékbe adagolt esszenciához a megfelelő mennyiségű forró vizet. A forró italhoz cukrot, citromot, esetenként lekvárt, és persze vodkát kínáltak.

Európa lakói közül elsőként Jasper de Cruz jezsuita szerzetes tett említést írásaiban a teáról, 1560-ban. Ötven évvel később a holland Kelet-Indiai Társaság első teaszállítmánya is megérkezett a Németalföldre. A hollandok után a franciák is megkóstolták az „új” italt, de náluk csak néhány évtizeden át örvendett nagyobb népszerűségnek. Nem így az angoloknál. Igaz, eleinte kissé nehezen fogadták el, de ezen nincs mit csodálkoznunk, ha belegondolunk: kenyérrel próbálták enni a leforrázott leveleket, míg a tulajdonképpeni italt kiöntötték. Később aztán, mint tudjuk: sikeresen elsajátították a teakészítés csínját-bínját.

Teadélutánok – Bostonban és máshol

Indiában az 1800-as években  kezdődött meg a tea kereskedelmi célú termesztése – mégpedig éppen az angol gyarmatosítók szorgoskodása nyomán. Az 1830-as években – vagyis rövid idővel azután, hogy felfedezték azte.jpg Assam környékén növő, őshonos vad teacserjéket – már meg is érkezett Londonba az első „thea assamica”-szállítmány. Az indiai tea levelei nagyobbak voltak a kínaiénál, és több koffeint is tartalmaztak. Maguk az indiaiak leginkább cukros tej és víz forró keverékével öntötték le a teafüvet, vagy az abból készített port; némely területeken a tealeveleket főzelékként, fokhagymával ízesítve is fogyasztották.

Az angolok ellenben forró vizes, 5-6 perces áztatás után itták és isszák, miután tejet, mézet, cukrot, rumot, esetleg citromot, dzsemet, borsot vagy más fűszert, illetve vajat kevertek hozzá. A tea angliai népszerűsödését jól mutatja, hogy az ottani kávéházak sorra teaházakká alakultak; a XVIII. század elején csak a brit fővárosban már többezer ilyen működött. Mi több, itt is kialakult egyfajta teaszertartás: az ötórai tea szokása. Ez nélkülözte ugyan a rituális jelleget, ám nem kevésbé fontos társasági eseménynek számított, mint a japánoknak a saját teaceremóniájuk.

Amerika az angoloknak köszönheti a teát – és közvetve az Amerikai Függetlenségi Háborút is, melynek végkifejlete az Amerikai Egyesült Államok megalakulása volt. Történt ugyanis, hogy az angolok a kereskedelem fellendítésére amerikai tartományaikban a behozatali vámokat megszüntették – a teáét kivéve, hogy azt kizárólag tőlük vásárolják. A magas teavámok elleni tiltakozásul az 1773. december 16-án Bostonba érkező teaszállítmányt az amerikaiak a tengerbe dobálták. Ez az esemény híresült el „bostoni teadélután” néven.

Élvezetes kortyok, kedvező hatás

Hazánkat a XIX. század kezdetén érte el a teakultusz. A jómódú nemesség, gazdag polgárság köreiben ugyan már évtizedekkel korábban is kialakult, de csak ekkor vált általánosabbá. Dobos C. József 1881-ben megjelent t.jpgMagyar-Franczia Szakácskönyvében így ír arról, hogyan kell teát készíteni: „A legjobbnak tartják a Souchon és Pecco keverékét. Két csésze theára 1 kávéskanál theát számítanak, a mire forró vizet öntve, légmentesen elzárjuk és 3-5 percig állani hagyjuk.”  – Az említett Souchon(g) és Pecco jellegzetes dél-kínai teák, az utóbbi a legzsengébb levelekből készül; a légmentes elzárás az aroma megtartását szolgálja. Az immár hozzáférhetővé vált tea nálunk mindazonáltal sokáig nem futott be nagy karriert. A századforduló környékén létesült teaházak sorra bezártak; a tea leginkább a cukrászdák kínálatát, valamint reggeli italaink tárházát bővítette. Az olyan-amilyen minőségű, javarészt fekete teákat cukorral vagy mézzel, citrommal, esetenként rummal vagy borral ittuk. Egészen az elmúlt évtizedekig, amikor különlegesnél különlegesebb, minőségi teák váltak hozzáférhetővé a barátságosnál barátságosabb teaboltokban és teaházakban. Van fermentálatlan zöld, félig fermentált „sárga”, és persze fekete – mindenféle ravasz aromával, virággal és gyümölccsel, szinte végeláthatatlan választékban. Ezeket legfeljebb kevés mézzel, esetleg cukorral ízesítve érdemes kortyolgatni. Választhatunk például elegáns és erős, virágporos aromájú Assam Noble Blend teakeveréket; szintén indiai, Darjeelingből származó, exkluzív, lágy First Flush-t; kínai Rózsateát; faparázs fölött füstölt Lapsang Souchong-ot; Jázminteát, amelyben a virágok illata a kínai zöld tea frissítő fanyarságával találkozik; sárga Oolong-ot csodás aromájú narancsvirággal és narancsolajjal; golyócskákká sodort, zöld tc.jpglevelekből álló, kesernyés  kínai Gunpowder-t; könnyű, zöld Sencha-t Japánból, akár citromfűvel és citromhéjdarabkákkal elegyítve is, vagy Earl Grey bergamottolajjal zamatosított kínai-ceyloni keveréket. A cser- és aromaanyagok, a koffein, továbbá a fluor, kalcium, vas, króm, réz és más nyomelemek együttes, kedvező hatása – mértékletes fogyasztás mellett – nem marad el. A tea élénkíti a szellemet, segíthet megelőzni a szív- és érrendszeri panaszokat, gyulladáscsökkentő és pajzsmirigy-működést szabályozó hatású; egyes feltételezések szerint a daganatos megbetegedések kockázatát is csökkenti. És nem utolsósorban: élvezetet jelent. Hiszen épp olyan öröm beszippantani száraz illatát, majd elkészíteni, mint újra találkozni zamatával és meginni.

PH

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.