Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Keresés


Ezt kifőztük...

mahe.jpg

Kellemes ünnepeket kívánunk!

Hédi és Éva, a Világrecept szerkesztői

Megosztás

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez

Szívesen ajánljuk

nadine2.jpg

Egyedi teásdobozok, tálcák, konyhai eszközök - Nadine világából

 

Elérhetőség

Levelezőlista



Ízgazdag étkek, cseréptálból
2010.01.16

Cserépbogrács: a lábas őse

Az agyagedények készítéséről a régészeti leletek, a bennük készült ételekről a fennmaradt receptek tanúskodnak. Agyagedényben sült például a rómaiak tönkölydarából és mazsolaléből összeállított, úgynevezett picenumi kenyere, melyet mézbe vagy tejbe mártogatva fogyasztottak. Apicius, az i.sz. I. században élt ínyenc szakácskönyve szerint kemencébe helyezett cserépen sütötték a mogyorós pele nevű kisrágcsálót is, ami akkoriban közkedvelt csemegének számított. Honfoglaló őseink téli szállásain, a falvak földbe vájt, vert falú, szalmával vagy náddal fedett házaiban a konyhát a sarokba tapasztott Kép agyagkemence képviselte; a konyhafelszerelésnek pedig már fontos tartozéka volt a cserépbogrács. Ezt felfüggesztve vagy lábakra állítva használták (utóbbi gyakorlatból ered „lábas” szavunk, ami a „lábas edény” kifejezésre utal). Persze, elhamarkodott dolog azt képzelni, hogy ebben hagyományosan magyaros ételnek tartott paprikás krumpli, gulyás vagy pirosló pörkölt rotyogott, hiszen a burgonya és a paprika csak évszázadok múlva, Amerika felfedezése után vált ismertté Európában, így hazánkban is. Eleinknek be kellett tehát érniük kásafélékkel, húslevessel, és hasonló „sápadtabb” fogásokkal.

 

Kemence helyett

A kezdeti népszerűség után az egyszerűbben alkalmazható fémedények jó időre háttérbe szorították a főzőalkalmatosságként használt cserépholmikat – ám azok néhány évtizede ismét kivívták jól megérdemelt helyüket. Egyik előnyük abban rejlik, hogy rendkívül alkalmasak különböző zsír- és energiaszegény finomságok elkészítésére. Másik előnyük, hogy porózus szerkezetük folytán egyfajta „kemencehatást” fejtenek ki, így a bennük saját levükben sülő-párolódó ételek porhanyósan puhává válnak, miközben remekül megtartják ízanyagaikat. Mi több, a közismert módon Kép „római tálnak” nevezett cseréptálban a finomságok nem csupán elkészíthetők: mindjárt tálalhatók is. Igaz, néhány apró szabályt be kell tartanunk, ha római tálban szeretnénk sütni-főzni: az edényt használat előtt egy órára vízbe kell áztatni, és ha telepakoltuk minden földi jóval, előmelegítetlen vagy langyos sütőbe ajánlatos betenni, különben esetleg megreped. A sütőből kivett, forró edényt ugyanezen okból nem tanácsos hideg felületre helyezni. Végül pedig: némi áztatás után, vegyszer nélkül (vagy legfeljebb néhány cseppnyi mosogatószerrel) kell megtisztítani. Alapos szárítás után szellős helyen tárolandó.

 

Jó – de mit tegyünk bele?

A Római tál – más néven: Römertopf – megszámlálhatatlanul sokféle ételremek elkészítéséhez alkalmas. Tehetünk bele fűszerezett, olajjal vékonyan megkent vagy Képhirtelen elősütött hússzeleteket (ezeket 70-80 dekagrammonként körülbelül fél deciliternyi meleg vízzel öntsük fel); hígabb mártással nyakon öntött halat vagy szárnyast. Összerakhatjuk a  húst nyers burgonyával, tésztával, előfőzött rizzsel, gabonakásával, gyümölcsökkel, zöldséges raguval, paprikával-paradicsommal, vagy éppen savanyú káposztával. Ha nem fogyasztunk húst, hasonló módon pazar zöldséges egytálételeket állíthatunk elő rakott gombától fűszeres túrós burgonyáig, gyümölcsdesszerteket sült almától párolt banánig. A változatok gazdagságának csak a fantáziánk szabhat határt; kísérletezzünk tehát bátran és örömmel. A siker biztosan nem marad el!

PH

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.