Kellemes ünnepeket kívánunk!
Hédi és Éva, a Világrecept szerkesztői
Egyedi teásdobozok, tálcák, konyhai eszközök - Nadine világából
Világrecept
Thaiföld északi része a 13. századtól kezdődően fennállt királyság, a Lanna királyság volt, amely magában foglalta a jelenlegi Laosz egy részét is. A 16. századig önálló állam volt, majd a burmai fennhatóság alá került, és csak a 19. század óta tartozik Sziámhoz, azaz a mai Thaiföldhöz.
Valaha, a viharos századokban nemcsak háborúk dúltak errefelé, de kereskedelmi utak is találkoztak itt, és a karavánok a fa, a selyem, az ópium és sok egyéb áru mellett távolabbi vidékek kultúráját is magukkal hozták. Chiang Maiban, a terület kulturális fővárosában és a kisebb északi városokban máig érződik a szomszédos Burma és Laosz, sőt némileg a távolabbi Kína hatása.
A terület északi határát a Mekong jelenti. A Mekong itt alacsonyabb hegyek, dombok között kanyarog, a folyó partján fekvő álmos városkák kikötőiben megálló folyami bárkákból most is kézzel rakodják, vállukon hordják ki az árut a partra az emberek. A hajdani Lanna királyságot kettészelő folyótól északra ma laoszi, délre thaiföldi területek vannak: ameddig a szem ellát, túlnyomó részben hegyvidék, sűrű, lakatlan erdőségekkel borítva, nagyon szép, igazán vadregényes most is.
A kisebb, alig látogatott nemzeti parkokban vannak vízesések, és vannak folyók, ahol vadvízi evezéssel próbálkozhatnak a kalandvágyók. A nemzeti parkokban érintetlen a természet, gazdag az állatvilág, itt vadállatok is élnek, errefelé nem számíthatunk jelzett ösvényekre. Utazási irodákban lehet befizetni egy- vagy többnapos túrákra.
A vezetők terepjáróval vagy gyalog, csónakkal vagy elefántháton, kis csoportokban kalauzolják a turistákat a hegyekben élő, thai nyelvet sokszor nem is beszélő hegyi törzsek kis falvaiba. Ebben az országrészben még mindig vannak érintetlen vagy alig látogatott települések, bár a turizmus egyre inkább iparszerűvé válik errefelé is.
Szinte nincs is olyan, aki nem hallott még a karen törzsről, amelynek asszonyait „hosszúnyakúakként” ismerik a nők nyaka-lába-karja köré erősített rézkarikák miatt – ők a turisták kíváncsiságából élnek.
Az északi területek megközelítése régebben embert próbáló feladat volt. Csak néhány évtizeddel ezelőtt sikerült ennek a vidéknek az elszigeteltségét megszüntetni. A Chiang Mai és Bangkok közötti 600 kilométeres távolság ma napi több repülőjáraton, vasúton és autópályán néhány óra alatt megtehető.
De még a múlt században sem volt ez ilyen egyszerű, különösen az esős évszakban. Az északi rész egyik legeldugottabb települése volt a hegyek ölésében fekvő Mae Hong Son.
A burmai határ egészen közel van ide, bár a másik országba kocsival járható út nem vezet át. A várost a 19. század elején az akkor erőgépek helyett használt elefántok kiképzése céljából alapították, és egyes útikönyvek szerint száműzetésként küldték ide azokat, akik az akkori hatalom szerint erre rászolgáltak. A mai is nyugodt, de a tetszhalál állapotából egyre inkább éledező, csinosodó Mae Hong Son csak 1900-ban vált Thaiföld részévé.
Ma már nem a száműzöttek földje - aki jön, örömmel és kíváncsian teszi. Esténként lezárják a központi tó körüli utcáit, és megnyitják az éjszakai bazárt, ahol ruhaneműtől a cipőkön át az ételekig minden kapható.
Az „arany háromszög” a drogkereskedelemről vált hírhedté. A Mekong és a Ruak folyó torkolatánál három ország – Thaiföld, Burma (a mai Mianmar) és Laosz határa találkozik. Egészen a közelmúltig drogcsempészek uralták a vidéket, nem voltak ritkák a határőrök és a csempészbandák fegyveres összecsapásai. A 20 éve kiadott az útikönyvek még fokozott óvatosságra intették az erre utazókat.
Mára turistalátványossággá szelídült a hely. Mekongra néző kilátó óriási Buddha-szobor, modern szálloda, drogellenes múzeum, a folyóparton többszáz méter hosszan húzódó piac, buszokból áradó turistacsoportok – ha eddig nem tűntek volna el a csempészek, ettől a látványtól biztos elmenekülnének...
A látogatók, akik nem értik a nyelvi eltéréseket, leginkább a külsőségeket látják: mind az építészetben, mind az étkezésben sok különbség van a déli és az északi országrész kultúrája között.
Így az északi városokban a buddhista templomok – watok – stílusa is merőben eltér a délen épült templomokétól, a jellegzetesen alacsony tetejű, sok fadíszítést alkalmazó watok közül a legnagyobb becsben azokat tartják, amelyekben még láthatók a régi falfestmények.
A városok ezen a vidéken többnyire még mindig „földszintesek”. Az építészet hagyományos anyaga a fa, és a modern házak építéséhez is – legalább részben – gyakran használnak fát. A lépcsők, teraszok korlátain, a házak homlokzatain sok szép faragást lehet látni – a piacokon készen lehet faragott épületelemeket vásárolni.
A terület kulturális fővárosán, Chiang Maion kívül kevés a magas épület. A kisebb városok, mint Nan, Phrae óvárosai még sok helyen őrzik a hajdani faházakat, és nemcsak múzeum formájában. A tehetősebb thaiak, betelepülő külföldiek között előfordul, hogy egy-egy régi faépületet megvásárolnak, lebontják, elszállítják, és újra felépítik, hogy aztán azt rendbe hozva újra használják.
Thaiföldön nagyon sokféle fajta, színű, alakú, méretű rizst lehet kapni, mi nem is tudunk különbséget tenni közöttük. Számunkra az északi konyha legjelentősebb vívmánya és egyben kedvencünk a ragacsos rizs, amiről ebben a cikksorozatban korábban már írtunk. Ez az ételféleség Thaiföld északi részén, Laoszban és Burmában népszerű.
Megnevezése a magyar háziasszonyok és konyhaművész urak fülében talán nem hangzik túl jól, és túl gusztusosnak sem tűnik. Előítéleteinktől sújtottan így gondoltuk ezt mi is – amíg kalandvágyból meg nem kóstoltuk.
Ez a magas gluténtartalmú rizsfajta másképpen (kizárólag gőz fölött, párolással) készül, fonott kosárkákban adják az asztalra, és kézzel kell szaggatni belőle, ha körítésként kínálják. Nagyon finom, de sajnos, ebben a formájában az északi országrészen kívül máshol nem is igen kapható! A ragacsos rizst desszertekhez is felhasználják (korábban erről is írtunk), és pl. mangóval, kókusztejjel Thaiföldön mindenütt kapható, nagyon népszerű – és szintén nagyon finom – csemege.
Az északi konyha inkább folyami halakat használ, itt kevésbé fogyasztják a tenger gyümölcseit – messze van a tenger... Phayao városka egy tó partján fekszik, a tóparton egymást érik a vendéglők. Sókéregben sült halakat kínálnak, amelyek belseje fűszerekkel van kitömve. Nagyon ízlett nekünk!
Thaiföldön mindenütt – így északon is – népszerű mind a zöld curry, mind a vörös curry. Itt is népszerű a tom yum khung, a tenger gyümölcseiből készült csípős-savanyú leves, amelyet északon talán nem annyira erősen kedvelnek. Kevésbé erős leves a tom kha kai, ez csirkéből készül, és a kókusztej miatt jóval enyhébb az íze. A thaiak a levesekhez gyakran kérnek külön rizst is.
Közismert, olcsó, mindennapi fogás a pad thai, a rizstésztából általában rákocskákkal, tojással, babcsírából, és más hozzávalókból készült, őrölt mogyoróval ízesített tészta. Hasonlóképpen gyakori a pad siew, ez búzalisztből gyúrt, a mi lebbencstésztánkhoz hasonló, de lágyabb tésztából, dobva-rázva sütéses módszerrel készül.
Egyszóval azt is mondhatnánk: a thai konyha termékei nekünk soha nem okoztak csalódást.
Thaiföldön nem hagyományos ital, hanem újdonság a tea, a legtöbb helyen csak importált, kommersz, filteres formában lehet kapni – kivéve az északi országrész azon területeit, ahol a betelepült kínaiak teát kezdtek termeszteni. A kínaiak - a Kuomintang harcosai - Mao kommunista seregei elől a hegyeken át menekültek Kínából. Egy részük tovább jutott Taiwanra, más részük ezen a vidéken telepedett le.
Mae Salong alig volt több egy katonai tábornál, mára már kisebb városkává nőtt. Egy idősebb kínai nő mesélte, hogy a kunyhókban, kezdetleges körülmények között élő letelepülők Taiwanról kapták az első teacserjéket. A Mae Salong környéki hegyoldalakat ma már teacserjék borítják, a városkában kellemes panziók épültek, és sok helyen lehet többféle – elsősorban félig fermentált oolong és ginseng teát –, kóstolgatni, vásárolni. Aki nem fél, hogy hazafelé eltörik, akár kínai porcelán teáskészletet is vásárolhat...
Kép és szöveg: Dobos Katalin
A mappában található képek előnézete Thaiföld: Az északi hegyvidék