Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Keresés


Ezt kifőztük...

mahe.jpg

Jó böngészést kívánunk!

Hédi és Éva, a Világrecept szerkesztői

Megosztás

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez

Szívesen ajánljuk

nadine2.jpg

Egyedi teásdobozok, tálcák, konyhai eszközök - Nadine világából

 

Elérhetőség

Levelezőlista


Facebook


Sri Lanka II. Ősi városok
2016.06.02

anuradhapura--abhayagiri-dagoba--5-.jpg

A tengerparttól távolabb, az ország középső részén a Világörökség részének tekintett romvárosokat találunk, amelyek csak látszatra hasonlóak, valójában eltérő korokból származnak, és eltérő az élmény is, amelyet nyújtanak.

Anuradhapura, az első főváros

Anuradhapura i.e. 380-tól volt Sri Lanka fővárosa. A füves-lombos régészeti lelőhely kisebb városnyi terület. A gyalogos vagy kerékpáros turistákat a fákon élő majmok fogadják, a fogadtatás pedig annál szívélyesebb, minél valószínűbb a majmok számára, hogy a látogató táskájában némi élelem is rejlik. Az ágak közt henyélő majmok ilyenkor megélénkülnek. Nem ritka, hogy az élelmesebbek az óvatlan turista kezéből kiragadott zacskókkal elillannak, és távolabbi társaikkal ádáz harcot vívnak a zsákmányért.

Számunkra úgy tűnt, mintha a várost tavak közé építették volna fel. A tavakat azonban mesterségesen hozták létre: Anuradhapura hajdani lakói az i.e. IV. és I. század között három hatalmas víztárolót is építettek a város köré, amelyek közül a legnagyobb 12 négyzetkilométer alapterületű.   

Óriás dagobák között

anuradhapura--jetavanamara-dagoba--10-.jpgAnuradhapura hatalmas dagobái, kiterjedt romjai között fárasztó a séta a trópusi melegben.

Az ie. III. századból származó Isurumuniya sziklatemplom tetejéről könnyen beláthatók nemcsak a szomszédos, 160 hektáros víztároló, de az ősi főváros romjai is – már amelyek a fák lombjai közül kimagaslanak.

A romépületek közül minden tekintetben kiemelkedik az i.e. II. század körül épült, 75 méter magas Abhayagiry dagoba. A hozzá tartozó, ma már csak romokban látható kolostorban valaha ötezer buddhista szerzetes tanult és imádkozott. A kolostor területén található, Kuttam Pokuna néven ismert, elegáns kidolgozású kettős medencét – amelyet valaha a szerzetesek használtak – a turistákon kívül ma már kizárólag a környékbeli liget madarai látogatják.  

anuradhapura--kuttam-pokuna--2-.jpg

A napjainkban már csak 70 méteres Jetavanarama dagoba építésének idején, a III. században, a maga 100 métert is meghaladó magasságával az egyiptomi piramisok után a világ harmadik legmagasabb építménye volt. Az útikönyv azzal a számítással kápráztatja el az utazót, hogy a dagoba felépítéséhez szükséges téglákból London és Edinburgh között három méter magas falat lehetne felhúzni.

Az idő árnyéka

A szingalézek számára ma is különös vallási jelentősége van a Mahavihara nevű épületegyüttesnek. Itt található a Sri Maha Bodi, az a szent fa, amely abból a hajtásból növekedett, amelyet kétezer évvel ezelőtt egy szingaléz hercegnő hozott arról a fáról, amely alatt ülve Buddha megvilágosodott. A Ruvanvelisaya dagoba fehér falai mellett ma is sok buddhista zarándok imádkozik. Az épületegyüttes része a Thuparama dagoba, amely a világ legidősebb ilyen építménye, és fontos ereklyét őriz: Buddha egyik csontját.

Polonnaruwa, a fiatalabb, 800 éves főváros

polonnaruva--gal-vihara--3-.jpgPolonnaruwát a XI. században alapították. Az akkoriban épült 25 négyzetkilométeres víztároló – nyilván mérete miatt – a Parakrama-tenger nevet viseli. A város a XII. században érte el fénykorát, amikor a szingalézek számos nagyszerű épületet emeltek itt.

A hajdan hétemeletes királyi palota falai részben ma is állnak. A falakban látható lyukak a felsőbb, fából épült emeletek gerendáit tartották.  A királyi fürdőmedencébe kőkrokodilok szájából csobogott a víz, amelyben akár ma is megfürödhetne a király.

A királyi palota közelében áll a kör alakú Vatadage épület. Négy feljárata négy Buddha-szoborhoz vezet; a feljáratok előtt és a külső teraszokon kivételes épségben maradtak meg szép faragványok.

Nem messze innen megbámulhattunk egy hatalmas, kilenc méter széles és  másfél méter hosszú, 25 tonnás kőtömböt, amelyet sűrű sorokban feliratok borítanak. Valaha 10 kilométernyi távolságból szállították ide azért, hogy a király dicsőségére „könyvként” szolgáljon.

A városfalon kívül látható az a szoborcsoport, amelynek rendkívül szép és kifinomult három alakja Buddhát ábrázolja. A sziklából kifaragott szobrok a szingaléz művészet egyik csúcspontját képviselik.

A dambullai barlangtemplomok

Az első templomot az i.e. I. században egy száműzött király vésette ki a sziklából, miután trónját visszanyerte. Ezt további négy követte.

A templomok közül nem mindegyikben van világítás, néhol csak egy-egy szobor vagy kiemelt részlet van megvilágítva. A félhomályban a száz-egynéhány kisebb-nagyobb, ülő, álló, pihenő szoboralak különös, szinte kísérteties hangulatot áraszt. A szobroknak és a mennyezet freskóinak élénk színe, a bámulatosan finom minták az elemlámpa fényénél tűnnek elő.

Sigiriya: titokzatos romok között

Sigiriya nem más, mint egy sík vidékből kiemelkedő, hatalmas, vulkáni eredetű sziklatömb, amely körül és amelynek tetején romok, az oldalában freskók találhatók, és amelyről a kilátás a környező vidékre megkapó. A régészek is bizonytalanok abban, hogy eredetileg milyen szerepet töltöttek be azok az épületek, amelyeknek ma már csak az alapjai állnak. Feltehetően egy, az V. században épült királyi palotához tartoztak, vagy talán vallási céllal épültek.

sigiriya--4--copy.jpg

A sziklához vezető út a feltételezett hajdani palotakerteken halad át, majd a függőleges sziklába vájt lépcsőkön, sőt, vaslétrákon juthatnak fel a turisták a magasba. Ajánlatos, hogy amíg az elszántabb érdeklődők megmásszák a sziklát, a tériszonyos és kevésbé edzett látogatók sétálgassanak inkább a lenti romok között. Ez esetben nem láthatják ugyan azokat a világszerte ismert freskókat, amelyek virágokat és gyümölcsöket kínáló, fedetlen keblű hölgyeket ábrázolnak, viszont pihenten hallgathatják meg fáradtságtól lihegő társaik lelkes beszámolóját arról, hogy mit láttak fent és fentről.

Fel is út, le is út...

Mi roppant edzettnek éreztük magunkat, de nagyon örültünk, hogy nem sütött a nap, és így nem 35 fokos melegben kellett megtennünk a – helyenként különösen keskeny és meredek – utat a tetőre. A sziklatetőn teraszok, falak, lépcsők romjai, ma is vízzel telt víztároló medencék voltak. Csak rövid ideig tudtunk gyönyörködni a kilátásban, mert az örömteli árnyat adó felhők gyanúsan sötétté váltak, és tartottunk attól, hogy a lefelé vezető út kevésbé lesz kellemes a nyakunkba szakadó eső miatt.

Aggodalmunk jogos volt: a sötétszürke egekből hatalmas trópusi eső zúdult ránk, és mivel sehová sem tudtunk elbújni, az ömlő vízben próbáltunk mielőbb lejutni a szikláról. A szikla lábánál élelmes helyi lakosok ajánlgatták, hogy 10 dollárért az esernyőik alá bújhatunk. Nem voltunk alkupozícióban, de egyébként sem volt érdemes üzletet kötni velük – addigra már mindenünk átázott, akár halakat is telepíthettünk volna a hátizsákjainkba. Végül az országút menti bokrok közé bújtunk átöltözni: még a csuromvizes fehérneműinket is le kellett cserélnünk...

Tényleg elmondhattuk, hogy bőrig áztunk.

Találkozás a helyi konyhával

hopper-es-curry--reggelire---3-.jpgAnuradhapurában, a panziónkban fiatal legények szolgálták fel az ételt, és mi a koszt tekintetében rájuk bíztuk magunkat. Mindjárt az első este sertéshúst ajánlottak curryvel.

Egy nagy tálcán nyolc kisebb tálkát hoztak ki, az egyik tálkában volt a hús, a másikon lencse, a harmadikban mangó, aztán kókuszreszelék, és más, általunk nem felismerhető eledel, kis darab tészták. Mindent a rizsre kellett halmozni, és a tésztadarabokkal mártogatva eszegetni. Nagyszerű volt!

Reggelire hoppert és curryt kaptunk. A hopper Sri Lanka egyik jellegzetes étele: nagyon vékony, palacsintaszerű tészta, amelyet öblösre, edény alakúra sütnek. Felszolgáltak mellé további tálakban lencsét, egyebeket, és ezeket együtt kellett elfogyasztani. Bár reggeliként szokatlan volt, mégis nagyon ízlett.

Ami a hagyományos reggelit, a tojásrántottát illeti, még azt sem az Európában megszokott módon készítették. Az összehabart tojás közepébe szórták a felkockázott bacon szalonnát és a hagymát, majd megszórták valamilyen zöld fűszernövénnyel. Rövid sütés után a tojáslepényt félbehajtották, megfordították, és tovább sütötték.

Ebédidőben sétálgattunk az utcán, amikor egy igen szerény külsejű vendéglő kirakatában sajátos látványkonyhát vettünk észre. Egy fickó a pulton nagy fémlapra maga elé halmozott mindenfélét: tésztát, húst, zöldségeket, majd az egészet hatalmas bárddal csapkodva apró darabkákra vágta, összekeverte, és a törmelék állagú ételt a fémlapról lehúzva a pult előtt álló kuncsaft tányérjába tette.

Nyomban bementünk a vendéglőbe. Tele volt helyiekkel, akik közös nyelv hiányában is roppant barátságosan igazítottak el bennünket. Kézzel-lábbal rendeltünk, majd gyorsan megkaptuk a magunk khottuadagját, és fél óra múlva jóllakottan sétáltunk tovább az utcán.

csirkes-khottu.jpgSokfelé jártunk a Távol-Keleten, és tudjuk, hogy a húst sehol nem szeletenként, hanem mindenütt a kínai konyhából ismert módon, kis darabokra vagdalva, esetleg a csontról leszedve készítik el.

Meglepetten láttuk, hogy Sri Lankán a nyugaton szokásos módon, szeletben is kínálnak húst, bár azt a helyi ízesítéssel főzik/sütik meg. A Sri Lanka-i konyhaművészet ismeretében azonban az nem volt meglepő, hogy akár kis darabokban, akár szeletekben – mindig finom ételek kerültek a tányérunkra.

Kép és szöveg: Dobos Katalin

 

 

A mappában található képek előnézete Sri Lanka II. az ősi városok

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.