Recept, konyha, utazás: 3 in 1

Piknik, ízlelgetem a szót, és bevillan a természet lágy öle, amely újra befogadja immár civilizált, hűtlen gyermekét, az embert, aki a tisztásra terített pokrócra halmozott finomságokkal idézi fel meghitt kapcsolatát a természettel, amikor ő maga még néhány nap elszánt vadászat után jutott csak húshoz, miközben asszonya gyűjtögetett, baljós neszekre fülelve. Lelki szemeimmel látom, hogy miközben eszegetek az erdő mélyén, a tisztás mentén őzek szimatolnak izgatottan az illatos nyári levegőbe.

Piknik a Szajna partján, toldja meg az invitálást házigazdám szombat délelőtt, és néz rám bátorítóan. Némi hezitálás után bólintok, elvégre a Szajna elég hosszú folyó, aminek minden bizonnyal vannak tisztások a partján. Marine még hozzáteszi, este nyolckor találkozunk a barátaival a Place Saint-Michel-en, ami a legtökéletesebb belváros, hatalmas autós és embertömeggel, mivel fél Párizs itt ad randevút egymásnak a szökőkút előtt. Hogy lesz ebből a természet lágy öle, morfondírozom.

Végül jókora késéssel indulunk, mert meg kellett várni, míg megsül a Cakes aux petits légumes. Hatalmas szatyorba ömlesztjük a kissé lehűtött sós, zöldséges süteményt, a jól behűtött francia rozét, a magyar édes tokajit, valamint rágcsálnivalókat, az apró olívás pálmalevélkéket és egy doboz piskótás tallért.

A téren a buszról leszállva átvágjuk magunkat az emberáradaton, belőjük a Notre Dame tornyait, és leereszkedünk a rakpartra vivő lépcsőkön. A látvány, ami itt fogad, egyszerre elképesztő és lenyűgöző. A Szajna-part macskakövein kis baráti csoportokban emberek ülnek végeláthatatlan hosszúságban, maguk alá terített pokrócon, és falatoznak, iszogatnak, beszélgetnek. A kicsiny közösségek olyan közel ülnek egymáshoz, hogy szinte összeér a válluk. Nesze neked, elidegenedés!

Megtaláljuk végre barátainkat, akik már jóval korábban helyet foglaltak, pazar kilátással a Mi Asszonyunkra és a folyóra. Én ekkorra már rég elfelejtettem a békésen legelésző őzek látványát, és nagyon vágyom rá, hogy leülhessek és megkóstolhassam Marine remek illatú süteményét. Ekkor vesszük észre, hogy nem tudunk mire leülni, mert a pokróc szélein már így is hat ember kucorog. Sebaj, mert valahonnan előkerül egy cipősdoboz, amin házigazdámmal testvériesen megosztozunk. Előttünk olasz sajtok illatoznak Francescától, aki remek olívás és diós pastát is hozott, amit az enyhén ánizsos, puha briósára halmozunk. Édességnek pedig ott sorakoznak egy doboz mélyén a francia almás piték. A sós süti is fogy, amiről elsősorban én gondoskodom. Előkerül a hűvös rozé is, pohár viszont nem, mert a nagy igyekvésben arról is elfelejtkeztünk. Nem jövünk zavarba, miután végigkínáltuk, mi magunk egymás után üvegből isszuk a bort, ezzel is magasabb szintre emelve a főbérlő-albérlő viszonyt.

Immár ellazulva körbetekintek. Egy alkalmi DJ nyomja mögöttünk a zenét, amott egy kisebb, természetvédő társaság táncos bemutatót tart. Fentebb pezsgőt isznak, szigorúan: állva. Mellettünk egy szerelmespár köszöni meg a vörösbort Marine barátainak, akiknek természetes, hogy néhány korttyal kisegítették őket. Amúgy, ha valakinek elfogyott a bora, egy mozgóárustól azt is vehet. Vödörből, behűtve. Nemigen élnek vele, az árus nagy bánatára, mert erre a szombat estére mindenki előre készül. Mert olyan városi ünnep ez a szombat esti piknik, amelyen nemcsak egymás társaságát élvezik az emberek, hanem a világ egyik legcsodálatosabb városát, Párizst is.

Macskakövein pihenve egyek vagyunk vele és a Szajnával, miközben mi magunk is látványossággá válunk.

Tizenegy felé szedelőzködünk, mert az addig csak esővel fenyegető, szürke felhőkből néhány csepp figyelmeztetésként aláhull. Éppen hogy elhangzik néhány búcsúszó, amikor megnyílik az ég, és pillanatok alatt beterít minket áldásával. Mindenki fut, mi a közeli trafó eresze alá menekülünk, ami csak mutatóban eresz. Elázunk, szó szerint bőrig. Ekkor Marine a Pont l’Archevéche felé mutat. Már nem sietünk, mivel ennél vizesebbek már úgysem leszünk. A híd alatt jókora társaság gyűlt össze, a hely teljesen megtelt. Nem látom őket, de hallom, hogy két-három dobos folyamatosan veri a ritmust, és mindenki táncol, hullámzik a tömeg. Marine is táncra perdül, én sem maradok ki, sodor magával a zene, a vidám hangulat.

A vihar elcsendesedésével, éjfél táján elindulunk a Notre Dame irányába, haza. Az előbb még emberekkel teli rakpart teljesen kiürült. Még szemét sincs a földön, mert azok meg eltűntek a piknikre rendszeresített zacskók mélyén. Ja, igen, a franciák erre is készültek, nemcsak az örömteli lakomára.

Kép és szöveg: Kiss Lilla

További francia receptek