Recept, konyha, utazás: 3 in 1

Karácsonyfa áll a Colosseum előtt. Még ha nem tudjuk is biztosan, hogy ebben az óriási amfiteátrumban pusztítottak-e el keresztényeket vadállatok elé vetve, az biztos, hogy a császárkor első századaiban Rómában - hogy finoman fogalmazzunk - nem volt életbiztosítás kereszténynek lenni.  Ki gondolta volna akkor, hogy nem is olyan sokára az üldözöttek vallása államvallás, sőt világvallás lesz, Róma pedig a keresztény világ központja. Sokáig: egyedüli központja.

Róma, persze, karácsonykor is Róma, csak kicsit másképp. Kevesebb az egyszerű turista, de több a zarándok, s a Szent Péter téren az átlagosnál jóval nagyobb a népsűrűség. A város azonban méltóságteljes és visszafogott még a nagy ünnep idején is, nincs agyondíszítve, az emelkedettség valahogy a levegőben lebeg. A karácsonyi hangulat egyébként már attól is különleges, hogy nincs nagyon hideg, hóra nemigen lehet és kell számítani, vannak viszont pálmafák, termő citromfák, s ha szerencsénk van, akkor még az eső sem esik, szépen süt a nap.  

A karácsony az olaszoknál is elsősorban bensőséges családi ünnep. Nagy örömünkre ezt egy családnál személyesen is volt módunk megtapasztalni.

Szenteste együtt van mindenki, aki csak a családhoz tartozik. És megadják a módját a vacsorának, mennyiségben éppúgy, mint minőségben, a külsőségekről már nem is beszélve. Az ünnepi együttlét nagyon jó hangulatú, eleven, mondhatni vidám volt, ugyanakkor meghitt, de mentes minden ájtatosságtól. Még a kártyázás se számított szentségtörésnek.

Szenteste az ünnepi asztalra kizárólag halételek és a tenger gyümölcseiből készült fogások kerültek. Bableves tésztával és rákokkal, naranccsal és káposztával töltött tintahal, saslik a tenger gyümölcseiből, fehérborban párolt királyrák, hogy csak néhányat említsünk a rengeteg fogás közül. Nem hiányzott az asztalról a tipikus olasz gyümölcskenyér, a panettone sem. 

A feltálalt ételek listája tényleg igen hosszú, mint ahogy maga az ünnepi vacsora is órákig tartott. Megtapasztaltuk, hogy az olasz családok későn kezdik a vacsorázást, az előételeket és a pezsgőt este kilenc tájban fogyasztják el. A vacsorát "Bon Natale per tutti" (Mindenkinek boldog karácsonyt!) felkiáltással kezdik meg és hajnali háromig nem is hagyják abba.

Télvíz idején, kiváltképp karácsonykor azért is érdemes Olaszországot látni, mert a megszokotthoz képest más arcát mutatja. Kicsit többet láthatunk a mindennapok természetességéből, kicsit egészségesebb a turisták és a helybéliek közötti létszámarány.

A városnézések hatékonyságát meg kimondottan növeli, hogy nem a döglesztő hőségben kell vánszorogni egyik műemléktől a másikig. És még az a hihetetlen eset is előfordul, hogy pl. Firenzében nem kell sorban állni az Uffizi előtt, nem kell előre jegyet venni az interneten, nem kell jegyüzérekkel alkudozni, hanem egyszerűen csak besétál az ember. A város pedig, amely önmagában is szinte díszlet (díszlettervezők többek között: Michelangelo, Giotto, Brunelleschi, Cellini, Ghiberti), a karácsonyi kellékekkel egészen káprázatos képet mutat. Az ember el se hiszi, hogy amit lát, az a valóság.

A valósághoz, persze, hozzátartoznak azok az egyszerű, hétköznapi élmények is, amelyekből kiderül, mennyire kedélyesen, közvetlen módon, olykor humorral viszonyulnak a karácsonyhoz az olaszok. A firenzei pályaudvar legforgalmasabb részén is állítottak fel karácsonyfát, de ez nagyon sajátos darab volt, voltaképpen egy üzenőfa, amelyik tele volt aggatva Babo Natale (az olasz Santa Claus, vagy Télapó) részére írt nyílt levelekkel. Emiatt a hely amolyan „Forum florensianum”-má vált. Olvasni lehetett a legtitkosabb szerelmi vágyakról csakúgy, mint a közjó érdekében kért ajándékról:  többé ne késsenek a vonatok!

Béla bácsi