Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Keresés


Ezt kifőztük...

mahe.jpg

Kellemes ünnepeket kívánunk!

Hédi és Éva, a Világrecept szerkesztői

Megosztás

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez

Szívesen ajánljuk

nadine2.jpg

Egyedi teásdobozok, tálcák, konyhai eszközök - Nadine világából

 

Elérhetőség

Levelezőlista



Hajdúkáposzta Matyóföldről
2010.08.31

Kép Hozzávalók 2 fej vöröshagyma nem túlságosan apróra vágva, 3 ek zsír vagy olaj, 1-1,5 kg savanyúkáposzta a leve nélkül, alaposan kifacsarva, 50 dkg kockákra vágott füstölt hús vagy felszeletelt kolbász, őrölt pirospaprika, só

Elkészítés Az egyik vöröshagymát olajon üvegesre  pirítjuk, a tűzről félrehúzva 1-2 késhegynyi pirospaprikát keverünk hozzá, fél csészényi hideg vízzel felöntjük, majd rádobjuk a kifacsart káposztát. Fedő Képalatt, közepes hőfokon kb. fél órán át pároljuk. A másik hagymával egy másik lábasban ugyanilyen pörköltalapot készítünk, kissé több hideg víz hozzáadásával, majd ebben pároljuk meg a húst. Ha puha, hozzákeverjük a káposztához, és még együtt is főzzük vele egy kicsit, hogy az egészet jól átjárja a füstös íz. Akkor van készen, ha a leve elfőtt.

Tipp Ízlés szerint fűszerezhetjük pl. borsikával, kakukkfűvel, babérlevéllel. Tálaláskor tejfölt is kínálhatunk hozzá.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.